21
06/2010
52

Mese a Sport szeletről és a hülye zsidókról

Eddig mindig a csíkos hátú kismalacokat szapultam, és hirdettem hogy annyi agyuk sincs mint egy kosár lepkének. Most viszont olyat teszek, amit sosem gondoltam volna. Megkövetem őket (részben), mert rájöttem hogy ezen a térfélen is vannak hülye játékosok.

Történt vala, hogy idén is volt Múzeumok Éjszakája és ezen programban részt vett a Holokauszt Emlékközpont is. Mivel ez a rendezvény idén pont a foci vb alatt került megrendezésre, ezért a szervezők ezt is belekalkulálták és tárlatvezetéseket tartottak melyeken labdarúgók és sportolók személyes történetén keresztül mutatták be a holokauszt történetét. E mellett azonban (ó mily borzalom) kivetítőn lehetett nézni a Kamerun - Dánia mérkőzést, és az első ezer látogató egy-egy Sport szeletet kapott ajándékba. A Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság rögtön összefosta magát és közleményben fakadt ki mélyen elítélve a történteket. Már ettől is elkezdett viszketni az agyam, de végigolvasva az egész kinyilatkoztatást, már zsibbadni is kezdett a hülyeségtől:

"Talán nyereségesebb lett volna a résztvevők létszámát és az ebből származó bevételt tekintve, ha a meghirdetett programban az is szerepelt volna, hogy a csoki mellé egy sárga csillagos marcipánt is kapnak az odalátogatók."

Van egy olyan érzésem, hogy akik ezt a közleményt megírták összekeverték a cionizmust a cinizmussal. Egyetértek kosersrác barátommal abban, hogy ezt az állandó siránkozást abba kellene hagyni. Meg kell emlékezni a Holokausztról, de azért ne az év 365 napján. Mindennek rendelt ideje van, és ezt illik szem előtt tartani. Ha a Holokauszt Emléknapon dekázgatott volna valaki a sarokban azt én is felháborítónak tartanám, mert az olyan mintha egy temetésen a kántor helyett a Mambo Italiano szólna. Na de ez a Múzeumok Éjszakája volt, ami vallásfüggetlen kultúresemény. Mi lesz a következő, amin majd kiakad a Zsiszeb? Ha a Dohány utcai zsinagóga előtt a Zsidó Nyári Fesztiválon mondjuk egy hangszóróból nem a Szól a kakast hallják Demjén Ferenctől, hanem a Honfoglalást akkor már rögtön gárdaszimpatizánsnak fogják kikiáltani a rendezvény szervezőjét? Tessék már az agyukhoz kapni mielőtt késő lesz.

Ennyi lazaságot igazán be lehetne vállalni, mert a végén annyira besavanyodunk, hogy saját fejünket fogjuk (szánkban citromkarikával) felkínálni a szélsőjobbosoknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://wolfclaw.blog.hu/api/trackback/id/tr532097817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedves Szomszéd 2010.06.21. 22:48:07

Kicsit eros ez igy meg akkor is, ha ertem, mit szeretnel elerni... de hulyezsidozni nem jo szokas, mert nagyon csunyan el fognak dádázni erte a jogvedok.

Kedves Szomszéd 2010.06.21. 22:49:16

Ja ertem... most latom, hogy neked szabad :D

kurgan 2010.06.21. 22:52:48

a szépművészetiben is ment a múzeumok éjszakáján a meccs egy jó nagy kivetítőn, volt csocsó, pingpong, és sört is csapoltak...

drukkker 2010.06.21. 23:01:48

Mi az hogy "zsidó szabadságharcosokért emlékbizottság"?
Hol lelhető fel ez az egyesület?
Milyen harcosokért kell megemlékeznie? hol harcoltak azok?
Vagy ez is csak egy egyesület, ahol lehet kunyizni az 1+1% ért?

Rusher4587 2010.06.21. 23:03:13

Első:D Címnek a végét supportolom:D

Rusher4587 2010.06.21. 23:04:12

Akkor nem első...de gyorsan írtok:(

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.06.21. 23:09:07

Wolfclaw, te jócskán el vagy tévedve. Hadd tisztázzam, hogy marhára idegesít, amikor a zsidók mindenre előveszik a holokauszt-dumát, főleg amikor éppen rajtuk akarna valaki számonkérni valamit, de minden ok nélkül is. Más népeket is irtottak ki, azóta is, sajnos, de a holokauszt szót a zsidók úgy kisajátították, hogy már a törvény sem írja körül pontosabban, hogy mit nem szabad tagadnunk.

Csahogy a holokauszt-emlékmúzeum egy olyan hely (lehet, sejtésem szerint), ahol sok ezer rettegő ember elhurcolásáról és megfojtásáról szóló emlékezések láthatók. Egy ilyen helyen ne tartsunk bulit, ez nem szórakozóközpont. Nem azért, mert a zsidók, hanem azért mert egy csomó ártatlan ember aljas legyilkolásának az emlékét örökíti meg. Aki ilyen helyre szórakozni, meccset nézni megy, abból hiányzik valami alapvető tapintat, jó ízlés, értelmes neveltetés. A felháborodóknak az a marcipános megjegyzése nagy marhaság volt, de a felháborodásuk indokolt. Katolikus templomokban is működnek múzeumok, ezen az éjszakán talán azok közül is nyitva van pár, de azért, mert éppen nem nagypéntek van, még senki nem fog a kápolnában hamburgert árulni, zsákbafutóversenyt rendezni az oltár és a szenteltvíztartó között, esetleg vizespólóversenyt a szószéken. A nyertesről a Cici magazin fényképet jelentet meg a sekrestyés és a feszület társaságában. Gondolom, ez több embernél verne ki a biztosítékot. Az, hogy művészeti vagy történelmi múzeumokban jókedvű tömeg cseverészik, nézelődik, nem kegyeletsértő, általában, de vannak helyek, ahová ez egyszerűen nem illik, mert ízléstelenség.

hamsa 2010.06.21. 23:09:12

A zsidó szabadságharcos egy szegény idióta, aki trikolóros kipában nyomja március 15-én, és hát szegény ott tart, hogy az 1848-as vitézekért lelkesedik. Elég egyszerű lélek, de legalább agresszív. Ültetett egy fát is a Dohány utcai zsinagóga elé, hibásan lefordított héber szövegű emléktáblával díszítve a facsemetét. Hát, így szép a világ, hogy őt is elviseljük.

Illumination 2010.06.21. 23:17:34

Az egész annyira tipikus...

egy maréknyi dollár 2010.06.21. 23:33:37

wolfclaw,androsz:nekem mindkettőtök írása tetszett.Két ellentétes,de jól alátámasztott,respektálható nézőpont.

Balack 2010.06.22. 00:15:18

eszméletlen vicces poszt, jót röhögtem, a Szabad Júdea Népfront nem tiltakozott a vetítés ellen?? :D

Rántott máj (törölt) 2010.06.22. 00:36:49

@Androsz: Szepen megfogalmaztad, amit en akartam. Temetoben, illetve a haborus hosok emlekmuve melle sem rendezunk meccsvetitest es csokiosztogatast, egyszeruen, mert azok a helyek a kegyelet lerovasara vannak letrehozva, fuggetlenul attol, hogy kereszteny, zsido, muszlim, neger vagy azsiai elhunytakrol emlekezunk. Aki meccset akar nezni, az menjen a Szepmuveszetibe, ami masrol szol (en ezt tettem :).

j.warrior 2010.06.22. 00:48:58

Gyerekek, tisztázzunk 1-2 dolgot!
Egyrészt, a sokak szerint, oda nem illő focinézést, lábtengót, stb, nem a zsidók, hanem a hit gyülekezete erőltette, akik szürreális módon anyagilag támogatták az eseményt, mivel valamiért szerepel a kódexükben, hogy szeretni kell a zsidókat. Nem illett oda, szerintem sem, de belefért.
Ergó a meccsezést, sportszeletezést a gyüliseknek köszönhették.
Nade kedves Wolfenstein cikkíró barátom, hol jössz te ahhoz, hogy "ezt az állandó siránkozást abba kellene hagyni"? Vazze, annyit siránkozunk, amennyi jólesik, kiirtották a családjainkat, a puszta létezésükért, és a saját életünket is csak a tömeggyilkos szisztéma hibáinak, illettve a háború végének köszönhetjük.
A szélsőjobb, meg trianon miatt siránkozik, nem folyamatosan de nem ám, csak épp kb 50-100 nagy magyarországos zászlót, medált, pólót, matricát látok minden áldott nap, Az aztán az igazi "állandó siránkozás" ilyen alapon, azt nem kéne "abbahagyni"? Engem különben annyira nem zavar, mert szerintem mindenki azért siránkozik, amiért akar. Akár, az év 366 napján, és senkinek semmi köze hozzá. Úgyhogy ne okoskodj Wolfikám, menjél sírni trianonért, vagy ha valamilyen kissebbséghez tartozol, akkor meg szégyeld magad.

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2010.06.22. 02:13:57

Ahogy én látom egy kicsit talán furcsa volt az élő meccsközvetítés. De az a reakció, hogy hm... a csoki mellé kellene sárga csillagot is kapni. Szerintem ez még furcsább, igazat adok a cikkírónak. A másik dolog: Két egyszerű és (sajnos) nem is annyira szürreális hasonlattal élek.
1. -Szervusz zsidó, itt egy zacskó narancs, mit szólsz? -ÚRISTEN!! Megbotránkoztam, félek, félelemben tartasz!
2. -Szervusz, itt egy narancs, mi jut eszedbe róla?
-A holokauszt! Ne csodálkozz, náci vagy!
Természetesen azért nem ennyire durva, de tény, hogy kissé sok lesz. És ami a legnagyobb baj, súlytalan. Mivel sokat hallani erről, nagyon-nagyon sokat, az átlag embernek nem éri el az ingerküszöbét, vagy, ami talán még rosszabb ellentétes reakciót vált ki. Sajnos gyakran belőlem is a dühöt hozza elő, pedig nem kellene.

muzsoki 2010.06.22. 02:38:22

WolfClaw!

Végre valaki a szívemből szólt.

Ezen "Emlékbizottságok" tagjai csak hatalmat és pénzt akarnak, és persze ez is vallásfüggetlen - vonatkozzék ez zsidóra, keresztényre, muzulmánra és az összes többire.

borzzz 2010.06.22. 03:01:34

Nem érdemes ezt túlragozni: minden népnek vannak hülyéi, van saját csőcseléke, kár, hogy ezeket nem lehet összeereszteni, hogy ne a többé-kevésbé normális derékhaddal szórakozzanak, hanem egymással:-))

Többeknek: a Holokauszt Emlékközpont múzeum, nem pedig temető vagy kegyhely.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.06.22. 03:50:59

@borzzz: A tézisedből az következik, hogy mert a múzeumok nagy része, azért, hogy a sok műveletlen bunkót valahogy elcsalják bármelyik múzeumba, mindenféle vásári mutatvánnyal igyekeznek a jónépet megragadni, ezért mostantól minden múzeumban lehet gördeszkázni vagy szalonnát sütni?

A Holokauszt Emlékközpont pedig egy csomó aljasul meggyilkolt embernek állít emléket. Olyanoknak, akiknek nem lehet sírja sehol. Ha így vesszük, ez a múzeum - amely nem is múzeum, hanem emlékközpont, ahogy magát hívja - temető és kegyhely is egyszerre.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.06.22. 03:52:57

@borzzz: A tézisedből az következik, hogy mert a múzeumok nagy része, azért, hogy a sok műveletlen bunkót valahogy elcsalják bármelyik múzeumba, mindenféle vásári cirkusszal igyekeznek a jónépet megragadni, ezért mostantól minden múzeumban lehet gördeszkázni vagy szalonnát sütni?

A Holokauszt Emlékközpont pedig egy csomó aljasul meggyilkolt embernek állít emléket. Olyanoknak, akiknek nem lehet sírja sehol. Ha így vesszük, ez a múzeum - amely nem is múzeum, hanem emlékközpont, ahogy magát hívja - temető és kegyhely is egyszerre.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.06.22. 06:36:17

Én szeretem Magyarországot, mert ilyen csak nálunk van.
Ez az örökös veszekedés, egymás basztatása, piszkálása, mutogatása. Ebben bazmeg mi világelső, forever csampionok vagyunk, megdönthetetlenül.

kyncza 2010.06.22. 07:21:51

@j.warrior: Hogy hogy jön ehhez?? Hát úgy jön, hogy igaza van!! Az év 365 napján zsidó hollókoszt mesét lehet és kell hall(g)a(t)ni! Képzeld, nekem dédszüleim, nagyapám is odaveszett a háborúban! Meggyászoltuk őket, de nem akarok meggazdagodni a halálukon! Jó lenne már, ha befejeznétek a 65éves sírás-rívást, és emögé bújva írtani, kifosztani más népeket!

Kivancsi 2010.06.22. 07:47:16

hulye zsidok... szido hulyek :):):)

olyanok mint a ciganyok...
valami serelem eri oket akkor van mi moge bujni...

Jerky_Maistro 2010.06.22. 07:47:20

@Androsz: más népeket is irtottak ki, de nem Európa kellős közepén, alig 65 éve. más népeket is irtottak ki, de a magadfajta pont a saját nemzettársaink elhurcolását és legyilkolását nem tartja mérvadónak.

@kyncza: a magyarkodó sírás-rívás sokkal idegesítőbb. ti nem hagyjátok, hogy gyászolják a halottaikat, ti hozzátok fel a "holokauszt-dumát". oroszlánkám.:-)
JÚDA oroszlánja tudtad, hogy alap zsidó jelkép?

waze 2010.06.22. 07:56:34

@Balack:
..azok szakadárok...:-DD
a Népfront a Szabad Júdeáért tiltakozott...:-DD

kyncza 2010.06.22. 08:08:26

@Jerky_Maistro: nem kisfiam, a ti zsidó meséitek idegesítőek, meg pláne, amennyibe kerültek már a világnak!!! Amennyi zsidót kiírtottak a holokauszt szerint, soha ne is élt!

Vajon miért utálták a zsidókat az idők kezdete óta?
Vajon miért utálják őket most is (jelentős részüket)?
Rákosi (Rosenfeld) Mátyás mond neked valamit? Vagy az ÁVH?

Az akkori zsidó elhurcolásokat is gazdag zsidók fizették, erről miért hallgatnak?

kyncza 2010.06.22. 08:10:59

@Jerky_Maistro: Ja, és hadd magyarkodjak már Magyarországon! Ha nem tetszik, görbe-orrú volt vezéred jelmondata szerint: EL LEHET MENNI!

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2010.06.22. 08:26:10

@j.warrior: Kedves harcos "barátom"! A jogosultságomat tán megmagyarázza a jobb oldalon levő kis bemutatkozó szöveg, amit sikeresen kihagytál. Ha azt elolvasod majd megérted! Mivel gyanúm szerint te is zsidó vagy, így megértem, hogy az év minden napján Holokauszt emléknapot szeretnél tartani. Lázadj, harcolj az elveidért és alakítsd meg a Zsidó Gárdát ha az tetszik. Nekem ez a véleményem, és képzeld el nem fogom szégyelni magam érte. Ugyanis én nem letagadtam a Soát, hanem csak annyit mondtam, hogy az állandó gyászolással ugyanolyanok leszünk mint akik mindenáron vissza akarják csinálni Trianont.

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2010.06.22. 08:29:54

@kyncza: Te amúgy el is hiszed, amit írsz? :) Mert légből kapott, bizonyítékok nélküli történeteket én is tudok írni bármikor. Antropológus vagy történész a végzettséged? :)

hááááát 2010.06.22. 08:37:42

Komolyan mondom mindennek megvan a maga helye.Nem biztos, hogy egy sportközvetitést kell bármilyen múzeumban vetiteni.Talán a sportmúzeumban igen.Mesüge volt aki ezt engedélyezte.

fanyarkanyar 2010.06.22. 08:40:41

Nekem csak egy kérdésem lenne..
Ha a zsidóknak nem szabad siránkozniuk egy 65 évvel ezelött történt dolog miatt, akkor Ti "nagymagyarok" akik szlovák rendszámú kocsival jártok (pl. Bayer Zsolt) miért siránkoztok egy olyan esemény miatt ami 90 éve történt?? Akkor is elcsatoltak zsidókat a területekkel együtt, de ezek szerint az nem magyar (csak zsidó) aki itt dolgozik, ide fizet minden adót, stb.

Chingford Attack 2010.06.22. 08:43:03

Vicc ez az egész holomizéria, mit lehet mit nem... Az év minden napján, hajbókolva, homlokunkat a földhöz érintve, hátunkat ostorozva emlékezzünk a zsidók munkatáborba hurcolásáról... Az emberiség Egyetlen, Egyedüli, Megismételhetetlen, Kimondhatatlanulszomorú, Nagy tragédiája... Jajjj... Csak hallgan súgom, hajrá Deutschland!

maszek1 2010.06.22. 09:12:36

Nagyon unom már (szerintem nem csak én,) ezt a magyarkodos dumát. Szerintetek Magyarországon mit kellene csinálni amerikaiskodni, zsidóskodni? Nem! Uraim ha tetszik ha nem, Magyarországon magyarkodni kell!! Mert ez nem amerika és nem izrael!
Az pl. ha amerikában a amerikai zászló motívumait felhasználó ruhák, stb...-k használata menőnek számít (erősítve az nemzeten belüli nacionalizmust), addig Magyarországon már egy bármilyen magyar jelkép használóját fasisztának béllyegzitek.
Szinte már ott tartunk, hogy a "ténylges többség" van kisebbségben, mert nem szólhat semmit, mert állandóan a sérelmeitekkel jöttök.

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2010.06.22. 09:13:42

@kyncza: "Amennyi zsidót kiírtottak a holokauszt szerint, soha ne is élt!" Ott voltál? Összeszámoltad? Vagy netán történész vagy, és kikutattad.
"Az akkori zsidó elhurcolásokat is gazdag zsidók fizették, erről miért hallgatnak? " Miért, az elhurcolások után is voltak gazdag zsidók? Már aki tényleg zsidó volt.

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2010.06.22. 09:20:43

@maszek1: Ez ferdítés. Nem a turul vagy az oroszlán a baj, hanem az elv amit mögé tesznek. Nem az a bajom a gárdistákkal, hogy oroszlános mellényben feszítenek, hanem hogy elvárják mindenkitől, hogy úgy legyen magyar ahogy Ők.

kyncza 2010.06.22. 09:25:01

@wolfclaw: 6.000.000zsidó halt meg a "gázkamrákban" Ha történelmi tényeken akarsz vitatkozni, akkor olvasd el ezt, kicsit hosszú lenne belinkelni, és ne tántorítson el, hogy a nácifaszisztarasszista kuruc.info közölte.
2 oldal ütköztette a nézeteit, tényeket:
kuruc.info/r/6/60788/

k trout 2010.06.22. 09:28:19

Csak az a kérdés, lenne-e felháborodás, ha a Terror Házában lett volna csokiosztogatás, meg közös szurkolás.

Ballast 2010.06.22. 09:56:52

Adott 4 nép: cigányok, zsidók, magyarok, svábok.
A II. vh-ban mind a 4 nép megszenvedte mert: a zsidókat (szegényebbeket) elhurcolták, koncentrációs táborokban pusztultak el. Ugyanez igaz a cigányokra is. A magyarok és a svábok a hazájukért harcoltak (pld. Don kanyar) és ott haltak meg tízezrével. Eddig mind a 4 nép ugyanonnan indul. Mégis a zsidókat és a cigányokat a magyarok többsége utálja, de a svábokat nem. Miért van ez?
Lakóhelyünk Magyarország, a befogadó nép a magyar, mindenki másnak aki idejött alkalmazkodnia kell(ene). A svábok ezt meg tudják csinálni. A cigányok és a zsidók nem, sőt származásuk okán javakat követelnek az anyaországtól. És a baj az, hogy az ország többi jóravaló népei fizetik ezt meg. Csoda hogy ez nem tetszik senkinek. Nem tetszik, ha a cigányokra rá van hagyva minden, mert ők "megélhetési bűnözők". Csoda ha mérges vagyok, ha folytonos részvétet hisztiznek ki a zsidók az elhurcolt családtagjaik miatt, miközben a Don kanyarba kihajtott, halálra fagyott, halomra lőtt nagyapáinkról tized annyit nem hallani. Mi csendben emlékezünk, nem követelőzünk. Ennyi a különbség.-----Ja és nagyon sajnálom a zsidók és cigányok azon tisztességes részét, akik nem ilyenek, de a többi miatt el kell viselniük a közutálatot.

Ballast 2010.06.22. 09:58:04

Adott 4 nép: cigányok, zsidók, magyarok, svábok.
A II. vh-ban mind a 4 nép megszenvedte mert: a zsidókat (szegényebbeket) elhurcolták, koncentrációs táborokban pusztultak el. Ugyanez igaz a cigányokra is. A magyarok és a svábok a hazájukért harcoltak (pld. Don kanyar) és ott haltak meg tízezrével. Eddig mind a 4 nép ugyanonnan indul. Mégis a zsidókat és a cigányokat a magyarok többsége utálja, de a svábokat nem. Miért van ez?
Lakóhelyünk Magyarország, a befogadó nép a magyar, mindenki másnak aki idejött alkalmazkodnia kell(ene). A svábok ezt meg tudják csinálni. A cigányok és a zsidók nem, sőt származásuk okán javakat követelnek az anyaországtól. És a baj az, hogy az ország többi jóravaló népei fizetik ezt meg. Csoda hogy ez nem tetszik senkinek. Nem tetszik, ha a cigányokra rá van hagyva minden, mert ők "megélhetési bűnözők". Csoda ha mérges vagyok, ha folytonos részvétet hisztiznek ki a zsidók az elhurcolt családtagjaik miatt, miközben a Don kanyarba kihajtott, halálra fagyott, halomra lőtt nagyapáinkról tized annyit nem hallani. Mi csendben emlékezünk, nem követelőzünk. Ennyi a különbség.-----Ja és nagyon sajnálom a zsidók és cigányok azon tisztességes részét, akik nem ilyenek, de a többi miatt el kell viselniük a közutálatot.

maszek1 2010.06.22. 10:13:27

@wolfclaw: Nem értesz mert alapból ferdén látod!
Nem a gárdistákról irtam, (én sem vagyok az), hanem a magyar átlagemberekről. Amerikában sem csak a szélsőságesek járnak nemzetizászlós ruhában! Gondol csak a strandon a szöszikre akik kék-fehér-csillagos bikiniben feszítenek. Nem hiszem hogy k.. szélsőségesek lennének. Egyszerüen csak amerikaiak, akik büszkék arra ahol élnek, és szeretik azt ahol élnek. A t
Gondold el ezt magyar vonatkozásban! Egyből nacionalista-náci-szélsőségesnek kiáltanátok ki, ujjal (média) mutogatva.
és én ezt unom de k..-ra.
Semmi közöm a szélsőségesekhez! Egyszerüen csak magyar vagyok, aki büszke az ezeréves országára, az összes történelmi hagyományával és jelképével együtt!!
és nagyon sértőnek találom, ha azt mondják nekem, hogy magyarkodom ha büszke vagyok erre. Magyarországon (vallástól, stb... függetlenül) magyarkodni kell!!

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2010.06.22. 10:38:07

@maszek1: Te is vizsgáltasd meg azért a szemed szerintem. 1. Nem rólad írtam, hanem általában. Akinek nem inge... 2. Aki nem akar magyarabb magyar lenni, mint ami állampolgárságából adódik azzal nincs semmi bajom. Tény, hogy Amerikában nem a szélsőségesek feszítenek nemzeti színű bikiniben, helyette vannak pl. ilyen fehér ruhás hosszúcsuklyás emberkék. Megint leírom...nem a ruha miatt nacionalista valaki, hanem azért mert Ő akarja meghatározni ki jogosult a magyarságot képviselni, és ki nem. Azért utálni valakit mert néger, vagy azért mert zsidó az nálam ugyanaz.

kyncza 2010.06.22. 12:04:14

@wolfclaw: Te is vizsgáltasd meg a szemed!
NEM azért utálunk valakit, mert zsidó, vagy mert cigány!
Nekem gárdista létemre van cigány barátom!! Nem egy! És dolgoznak! Semmi bajom velük, sőt, tisztelem őket ezért! Rengeteg zeneszerző, művész zsidó származású, és szeretem a műveiket! A baj az arányokkal van!
Itt Magyarországon a zsidók valami felsőbbrendű embereknek tartják magukat, ide szabadon repülhet izraeli rep.gép, itt ki lehet tenni az izraeli zászlót, ahol a magyart, vagy az Árpád-sávost nem.
Naponta kell ostoroznunk magunkat, és fizetni korlátlanul a holokauszt megváltását, vagy éppen a játékgéppe landoló segélyt!

És ha ez ellen fel merek szólalni, akkor rasszista vagyok, szélsőséges, antiszemita!

Na, ebből van elegem! És ha ennyi embernek nem tetszik, nehogy már nekünk kelljen alkalmazkodni!

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2010.06.22. 12:46:11

@kyncza: Ezúton is csókoltatom a szemorvosodat. Látom te is azt olvasod ki a kommentemből, amit látni akarsz. Nem azt mondtam, hogy a gárdisták = Ku-Klux Klan. Ha így értelmezted azt nagyon sajnálom. Nem mindenáron a gárdistákkal van bajom, hanem az árvíz előtti Molnároszkárokkal (akinek ugyebár nincs köze a Gárdához tudtommal). Természetesen az olyan romákkal nekem is tele van a tököm, akik azért rimánkodnak segélyért, hogy aztán eligyák vagy elgépezzék. Innen nézve még egyet is értek veletek. De tessék már észrevenni, hogy a II. vh.-ban sem mi akartunk szappanalapanyag lenni! Hitler nem a mi kérésünkre építette fel Auschwitzot! Persze vannak zsidók, akit többet gondolnak magukról mint amekkorák, de azért tessék körbenézni a jobb oldalon is. Lehet kiabálni, hogy Magyaro. a magyaroké, de ki a magyar?

Cicufer 2010.06.22. 12:46:36

Ezt a sok lojális gárdistát. Azonnal megideologizálják, hogy juj én nem vagyok ám rassziszta, mert barátaim is vannak az oly nagyon utált túloldalról.... juhééééé glóriát nekik!

Idézet kynczától: "Ebből van elegem...."
- neked is szólt, hogy ha nem tetszik el lehet menni, nem személyreszóló üzenetnek szánta Ferenc, szabadon választottan mind mehetünk a francba, kézenfogva akár:DDDD

Baj van az arányokkal? Mihez képest? Ki szabja meg az általad kívánt arányokat?
Szittyamagyarország egy néptelen sivatag lenne, mert egyetlen tisztán magyar ősű magyar ember nincs ezen a földön.
Hulla mindegy ha nem a vallása, akkor a szeme színe miatt kell utálni valakit ugye? De hozzátesszük gyorsan, hogy nekem van barátom köztük, tehát szeressetek engem mert én jó ember vagyok.

Jelzem magam sem értek egyet a vb múzeumi kivetítésével, mert baromira nem oda való, de mint tudjuk, a gyüli mindenhova bepofátlankodik.

Ballast ezt írta ha valaki figyelt rá:
...Ja és nagyon sajnálom a zsidók és cigányok azon tisztességes részét, akik nem ilyenek, de a többi miatt el kell viselniük a közutálatot.
És nála a pont!

Cicufer 2010.06.22. 13:06:58

Alapvetően jó hogy mind mások vagyunk, különben halálra unnánk magunkat. De ezek a komment váltások, és egymásra anyázások régen nem arról szólnak amiről alapban a cikk, hogy néhány hülye megint szart kevert pusztán azért, hogy hallasson magáról....
Az apád bűnei meg a fiaik bűnhődése nyomán naivitásnak tűnhet egy olyan vágy, hogy csináljuk másként mint az őseink? Hogy mutassuk meg, hogy lehet nromálisan élni egymás mellett?

warrior: Emlékezz és tiszteld az őseidet akik életüket adták egy hülye nézetért. Az én fél családomat is kiirtották. (Meg még sok millió embert,nem azért mert zsidó, hanem alapban mert más mint a megálmodott árja) Emlékezz nincs ezzel baj, így van rendjén, én is ezt teszem, hallgassuk és ápoljuk, mert lassan elmegy közülünk az utolsó túlélő aki szájából a valóságot hallhatjuk, épp ezért kell továbbadni nemzedékről nemzedékre.....de ne legyen már kötelező 365 napon át. Pont ez szüli az ellenségeskedést, hogy állandóan ezt lengetjük, folyton ezt szajkózzák. Persze, hogy mindenkinek kinyílik a bicska a zsebében, képzeld még nekem is... zsidóként.

kyncza 2010.06.22. 13:12:50

@wolfclaw: mondhatnám én is, hogy azt olvasol ki, amit akarsz, ezzel mind így vagyunk! Ahogy nem akart senki szappanalapanyag lenni (bár ezt már párszor megcáfolták, a lámpaernyővel egyetemben), úgy én se akarok az a barom lenni, akinek csak kötelessége van a saját hazájában, joga meg annyi, hogy megkeresse másoknak az elkölteni valót!

Szerintem az a magyar, aki azért él, dolgozik, hogy a hazája előbbre jusson, és büszke a magyar mivoltára, műveli a nyelvet és a kultúrát! Háború esetén az életével megvédené! Ezzel napjainkban azt hiszem eléggé szűkülne a kör...láttuk az árvíz idején a fosztogatásokat...mi lenne háború esetén?
Aztán ebbe semmiképpen nem fér bele az ország kiárusítása, eladása (ha vki. ebben kételkedik, akkor mondjon pár céget, ami még magyar kézben van), amit a politikusok nagy része művelt!

Egyébként a poszt tetszett!

Cicufer 2010.06.22. 13:23:16

@Androsz: Auschwitzban, a minden évben megrendezett Élet menetén sokak megbotránkoznak, hogy az oda érkezők egy része énekel és táncol, ünnepel, hiszen írott anyagban kérik, hogy lehetőleg ne egyél a tábor területén, ne dohányozz stb... tiszteld meg a múzeumot és mások érzéseit evvel. A világ azon részein, ahol a fiatalok úgy gondolják, csináljuk másként, mint az őseink, azt mondták mikor ezt felrótták nekik, hogy egyszerűen nem is értik mi a kifogás az ő ünneplésük ellen. A rendezvény az Élet menete nevet viseli, hát ünnepeljük az életet, hogy ennyi megpróbáltatás dacára megmaradt egy tisztelendő hagyományokkal rendelkező közösség. Azt gondolom Igazuk van. Dacára, hogy nem odavalónak tűnik, valahogy mégis létjogosultsága van.

borzzz 2010.06.23. 05:04:53

@Chingford Attack: "Vicc ez az egész holomizéria... Az év minden napján, hajbókolva, homlokunkat a földhöz érintve, hátunkat ostorozva emlékezzünk a zsidók munkatáborba hurcolásáról... Az emberiség Egyetlen, Egyedüli, Megismételhetetlen, Kimondhatatlanulszomorú, Nagy tragédiája... Jajjj... Csak hallgan súgom, hajrá Deutschland!"

Ezt tényleg csak halkan súgd, hogy a németek meg ne hallják. Az ottani többség nagyon nem vevő erre az alpári "humorra".

borzzz 2010.06.23. 05:22:52

@kyncza: Ez egy szép program ("az a magyar, aki azért él, dolgozik, hogy a hazája előbbre jusson"), de ezt nem az un. kisemberek, hanem a választott - vagy egye fene, önjelölt - vezetőink elé kell tűzni. A többség a családja előbbre jutásáért él és dolgozik, és tudod mit? Ez is egy szép hazafias program, bár nincs hozzá jelszó meg zászló. A haza ugyanis mi vagyunk. Akik itt élünk, dolgozunk, adózunk, próbálunk boldogulni, magyar az anyanyelvünk, a kultúránk, magyar gyerekeket nemzünk/szülünk/nevelünk, és igen, vannak köztünk "kettős állampolgárok", romániai vagy vajdasági magyarok, magyar zsidók, még két nemzedék alatt elmagyarosodott kínaiak vagy olaszok vagy afrikaiak is.
Ha neked ez kevés, és magyarabb kívánsz lenni nálunk, akkor a családfenntartás mellett vállalj önkéntes munkát, legyél polgármester egy kistelepülésen, ha gazdag vagy, támogasd nagy adományokkal a magyar kultúrát, tedd, amire a tehetségedből futja, de a lózungoktól kímélj meg minket, egyszerű honfitársaidat, mert tényleg nem tudhatod, hogy a virtuális valóságon és a semmibe nem kerülő szavakon túl hányan vagyunk itt "igazabb magyarok" nálad.

kyncza 2010.06.23. 06:32:17

@borzzz: Ahogy említettem már, tagja vagyok a Gárdának, és akárki akármit hisz, nem cigányverésre járunk. Saját pénzből, időből megyek, ha hívnak, saját felelősségre! Nem csak szónoklatot tartok, de én a munka után volt, hogy 200km utaztam, hogy segítsek másoknak!

Az, hogy mások kínkeservesen megszerzett pénzét felélem 8 purdéval, nem hazafias program! Ahogy a 70 milliós nokiás dobozok sem! És az, hogy az 1000éves történelmi jelképeinket kigúnyolják jöttment senkiháziak, pláne nem!
Hadd ne kelljen utalnom a nemzeti jelképeket legtöbbször gyalázók származására!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.06.23. 16:23:00

@Cicufer: "...tiszteld meg a múzeumot és mások érzéseit evvel."

Úgy van, mások érzelmeivel is törődni kell, csak mivel ez nem mindenki számára természetes, vagy azért, mert simán paraszt, vagy mert fiatal, és úgy gondolja, hogy "csináljuk másként, mint az őseink", ezeket a kívánságokat írásban is összefoglalják. Érdekelne, hogy akik táncolnak és énekelnek, azok pontosan miért is mennek oda. Valószínűleg nem ugyanazért, amiért azok, akik egy gyászos emlék helyszínén inkább némaságot és szomorúságot tartanak odaillőnek.

A fiatalok mindig is formabontóak voltak. Amikor ezért letolást kapnak, rendes esetben eltárolódik bennük, hogy ezzel az akciójukkal kihúzzák a gyufát, aztán már a neveltetésüktől függ, hogy ezt hogyan használják fel. Egy dolog viszont tény: ha a menet nagy része bántónak érzi a vigadalmat, akkor tekintettel kell lenni rájuk. Főleg mert még vannak köztük olyanok is, akik véletlenül megmenekültek a gázkamrától.

Ha a fiatalok, akik másképp akarják csinálni, miért nem szerveznek maguknak egy külön menetet? Csak nem azért, mert provokálni akarják a gyászolókat? Mert akkor szarházi suttyók, akiket el kéne onnan pofozni. Ha tényleg emlékezni és egyben ünnepelni akarnak, akkor el is különülhetnek azoktól, akikben gyász él.

Nekem egyébként nincs családtagom az áldozatok között. Egyszerűen csak megértek más embereket.

@Jerky_Maistro: 2010.06.21. 23:09:07-kor leírtam, amit szerinted le kellene írnom.

Sokan gerjedtek rá a zsidózásra. Itt egyáltalán nem a holokausztról és a siránkozásról volt szó, csak csőlátásotok van. A poszt egy olyan helyzetről szól, amikor egy gyászos, sok-sok ember gonosz halálát eredményező történelmi időszaknak és eseménysornak emléket állító helyen mások profán szórakozást rendeztek. A dolog ismét vagy parasztság, vagy provokáció volt. Mert nem igaz, hogy nem lehet megérteni a különbséget egy tárlat vagy egy középkori régészeti emlékeket bemutató múzeum, és egy ilyen emlékhely között. És nem utolsósorban: azok, akik kifogásolták ezt, most nem holokausztoztak, nem reklamálták rajtunk az elfelejtett siránkozást, nem ők jöttek közénk siránkozni, hanem azt kifogásolták, hogy mások mentek oda tapintatlan és tiszteletlen viselkedéssel.

A dologban egyébként érdektelen, hogy zsidó áldozatokról van-e szó. Az aradi emlékmű mellett sem rendeznek bódiguszti-koncertet, sem lepényevő versenyt, amiért egyébként jó esély lenne arra is, hogy a környékbeliek megruházzák a társaságot. Szomorú múltat idéző vagy őrző emlékhelyen a vidámkodás bunkóság és sértő, akár még büntethető is. Akár örmények, akár csirokik, akár tuszik lemészárlásának az emlékéről van is szó, mert ez teljesen lényegtelen. Mifelénk kevés csiroki halt meg, speciel zsidó meg rengeteg. Ezért és csak ezért voltak most épp a zsidók a konfliktus résztvevői.

borzzz 2010.06.24. 05:12:53

@kyncza: "Hadd ne kelljen utalnom a nemzeti jelképeket legtöbbször gyalázók származására!"

Már csak az a kérdés, mit értesz a "nemzeti jelképek gyalázása" alatt.
Ezt a tevékenységet magam sem helyeslem, elítélem a magyar zászló égetését, a köpködést a Himnusz alatt és hasonló súlyú tetteket, de nem szívesen vonnám túl tágasra sem a "nemzeti jelképek", sem a "gyalázás" körét. Ugyanis a szabadság legalább olyan fontos érték, mint a nemzet. Ép lelkű ember gond nélkül megtalálja a kettő egyensúlyát.
süti beállítások módosítása