14
08/2012
0

Lángzárta - Londoni fáklyaoltás

Véget ért a harmincadik nyári olimpia, amit a köztévé aránylag jól leközvetített. Ok, elismerem magukhoz képest már ez is kiemelkedő teljesítmény. A megnyitóról írt posztom kapcsán bőven kaptam a nyakamba (csak mert a Gettómilliomos rendezőjének nagy volumenű színdarabja nem nyerte el a tetszésemet) ezért már most a legelején kérem hogy akinek tetszett a londoni olimpia záróünnepsége Annie Lennoxostúl, Madnessestül és/vagy a köztévén Szujó Zoliék közvetítése, vagy csak feltétel nélkül szereti a karika egyest nézni az ne fáradjon a mostani írásom elolvasásával. Bámulja nyugodtan az aranymetszés szerinti logót és izguljon rá a Hacktion harmadik évadára. A többiek kérem fáradjanak velem, hogy elmondhassam miért gondolom az ünnepséget és a magyar közvetítést laposabbnak mint egy defektes versenycanga kerekét.

A házigazdák az olimpiai játékok záróünnepségét sem tudták számomra teljesen fogyaszthatóvá tenni, bár voltak olyan momentumai ennek a maratonnak amikre szívesen gondolok vissza és még a királyi tévé két kommentátora sem tudta tönkrebaszni bármennyire igyekeztek is. Fatboy Slimet abban a műanyag polipban nem tudtam értelmezni de ezzel nem voltam egyedül mert a mi speakereink sem csacsogták túl magukat a fellépése közben. Tetszett a Spice Girls felbukkanása bár Szujó majdnem őszinte rácsodálkozása kiváltott belőlem némi indulatot. A „Jól látom a rendszámot?” kérdését még Mariann előtt megválaszoltam: - Igen bazd meg, az van odaírva hogy SPICE és nem a sarki zöldséges fűszerszállítmánya tévedt el abban a londoni taxiban. Valószínűleg elég hangos lehettem mert később megpróbált kompenzálni. Ugyanis az egykori Monthy Python (Eric Idle) felbukkanásakor felidézett néhány a Monthy Python Repülő Cirkusza című sorozatból származó olimpiai skecht /a videó csak illusztráció nem ezt idézte Szujó/. Talán ez volt az egyetlen jó benyúlása az egész közvetítés során mert végig azt éreztem mintha a boxutcák királya mióta a Forma-1 és vele ő is átkerült a köztévéhez belassult volna. Sebastian Coe beszéde közben már végeztem az elhangzott mondatok fejben fordításával mire Zoli egyáltalán levegőt vett volna. Elképzeltem ahogy atlétikát közvetít. Még a startpisztoly eldördülését várja, mikor Usain Bolt már a jamaicai himnuszt hallgatja a dobogó tetején állva.

Na persze kolleganője sem volt sokkal jobb, hiába csak az Eurosporttól kölcsönözték és annak ellenére hogy sok hullámot nem kavart a Temze vízén a három óra alatt. Egy beszólása azért neki is volt amiért csomót kötöttem volna a nyakára a mikrofonzsinórral. Úgy látszik nem csak Bochkor Gábort tudta kiakasztani. A brittektől elvártam hogy valamilyen formában megjelenjen a Queen együttes. Addig minden ok volt amíg Freddy Mercury egy óriási led falon megjelent és megénekeltette a stadiont. Na de ami ezután jött azt valahova a siralmas és a szánalmas közé tenném. Brian May léggitározása és Roger Taylor mellédobolása nem volt elég szörnyű még felkérték ezt a Jesse J nevű, hangnélküli ribancot hogy énekelje el a „We will rock you”-t. Ennél rettenetesebbet nem tudok elképzelni de Kőrösi-Horváth Mariann tudott olyat mondani amitől a vízkő is megállt az agyamban. Azt merte kijelenteni (nem szó szerint), hogy bárki énekli ezt a számot ez zseniális dal. Ez a nő a fülére feküdt vagy az iPodján az eredetit hallgatta? Netán ez kritika akart lenni, és azt akarta kifejezni hogy a nőnek olyan hangja van mint a rotációs kapának amikor kőre fut de attól még a Queent szeretjük? Ha tényleg ez volt a szándék akkor ez esetben kurvára nem jött át. A közvetítés végén a ringek barátja picit elbizonytalanodott a közmédia sűrűjében ezért már nem tudott időt szakítani egy alapvető dologra. Nem vártam el, hogy alul egy csíkban elfutassák az egész az egész stáblistát mert nincsenek nagy igényeim a Magyar Televízióval szemben. De miből állt volna csak annyit benyögni, hogy: - Köszönjük a figyelmet, Kőrösi-Horváth Mariannt és Szujó Zoltánt hallották (vagy bármi hasonlót). Olyan szüneteket hagyott Zoli az M1, M2, M3D és a rádiók felsorolása közt mintha papírból olvasta volna de a lapra Mancika vagy olvashatatlanul gépelte fel vagy három-négy tabulátornyi helyeket hagyva pötyögte volna rá a csatornák nevét. Ha ezeket a laufokat összetömörítette volna talán jutott volna idő arra a két névre.

Én szurkoltam a magyar csapatnak, és a köztévének is a sikerért. De bennem volt a kisördög, hogy úgysem tudják hibátlanul teljesíteni a feladatot. Már majdnem sikerült de a legvégén már csak az ezüstre maradt erő aminek olyan bronz színe van. Lehet a záróünnepség kommentálását rábízzák a legjobb versenyzőjükre és mellé teszik a frissen szerzett Szujót kevésbé lett volna olyan szörnyű (mert Deák Horváth Péter pótlására Zoli tökéletesen megfelelt). Gundi azért ott van a szeren, ahogy az többször bebizonyosodott az évek során. Na mindegy, ez most megvolt ki lehet pipálni. De Rio de Janeiroban ugye nem fogunk rácsodálkozni Pelére ha a kezében hozza majd a fáklyát? Tessék rákészülni erre a kérdésre! Van rá négy év! 

A bejegyzés trackback címe:

https://wolfclaw.blog.hu/api/trackback/id/tr34712394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása