13
06/2010
0

Képcsőgörény

Nyáron is van élet a tévékben

A nyár általában uborkaszezon a tévék életében, hiszen ilyenkor szinte senki se nézi a dobozt ezért nem is érdemes új műsorokat adni. De mintha ez a nyár már rácáfolna erre. Mintha se Budafokon, se a Róna utcában nem mentek volna nyaralni. Vannak akik nem is tudnak tévé nélkül élni. Róluk szól e mese.

A Retek Klubnál valaki elhatározta, hogy akkoris odaragasztja a nézőket a képernyő elé, ha az ég a földdel egybeér. Én azt vártam, hogy mivel Győzikét végre elzavarták, a Showder klub vicces pofái meg elmentek bankreklámokat forgatni (vagy az abból kapott pénzen Madeira szigetére) majd jönnek a Zs kategóriás katasztrófafilmek, meg a sokszázadszor is lejátszott sikerfilmek. Mákom volt, mert tévedtem. Ugyanis részben új évados, részben tök új sorozatokkal tömik be a pofámat. Nincs elég hely mindent részletesen kielemezni, de egy sorozatot kiemelek. A Hazudj, ha tudsz második évadát én biztos megnézem mert bármennyire tévésorozat, azért valami igazságtartalma mégis van. Főleg azért választom ezt, mert a TV2 megint bevetette a sunyi randomizer kártyát és csak úgy szó nélkül, mint House esetében elkezdte hétfő esténként leadni egy korábbi évadát az NCIS-nek (pedig már hetek óta péntek este is ezt csinálják). Itt a sunnyogást emelném ki! Mert ha szólnak az ajánlóban legalább, hogy bazd meg az a nagy helyzet nyár van, így most korábbi részeket adunk akkor talán azt mondom korrekt. De így biztos nem.  Lehet érvelni, hogy de a saját nem hivatalos blogjukban időben megjelent csak ez nem érv nekem. Mert többek közt én sem kezdem úgy a reggelt, hogy egy kávé kiséretében leülök a gépem mellé, és átböngészem a neten a tvblogot. Sok mindent be lehet lógatni, de azért ne az enyémmel verjék a csalánt. Na de vissza az RTL-hez, mert úgy tűnik nem csak a kormány akar költséget csökkenteni. Azt írta a Blikk, hogy kell a pénz az X-Fucktorra de nincs tartalék, ezért meg kell szorítani. Na honnan húzzunk beljebb a nadrágszíjon? Mondjuk a Reggelin. Fele olyan hosszú lesz, fele stábbal. Kolosi Péter azt hozza fel igazolásként, hogy a reggeli idősáv ráfizetéses és németeknél a közszolgálati adóknak egy közös műsoruk van. Rajtuk kivül még a Pro7 ad ilyen jellegű adást, oszt' jó napot! Megmondom őszintén nem fogok sírógörcsben kitörni a bejelentés miatt, mert ez a műsor már megérett arra, hogy kisebbre szabják. Heti öt napon át beszélgettek olyan témákról,hogy például melyik celebnek nőtt be a lábujjkörme és azt hogyan lehet szakszerűen kezelni. Erre napi négy órát pazarolni nem kicsit túlzás, és jelentős pénzkidobás. Az ennek a műsornak részeként kitalált Csak csajokról pedig már korábban megírtam a véleményemet. Arra azért kiváncsi leszek, hogy a felszabaduló két órában mit fognak sugározni? Best of Mónika-show összeállítást vagy esetleg Teleszop vásárlási műsort? Én mondok egy frankó ötletet. Csináljanak egy betelefonálós játékműsort, amit mondjuk vezethetne a Valkó Eszti. Ja ilyen már van. Akkor legyen valami szappan, igaz akkor meg mit adnának délután? Esetleg az esti sorozatok valamelyikének egy korábbi évadát? Na majd megoldják, nem fizetnek az ötletelésemért.

Inkább nézzünk át a TV2-höz. Ott is elég szar a helyzet. Elkezdték újra vetíteni ezt a tavalyi celebszafarit, ahol a mindig magának való Fiala János és Bódi Gusztiék épp csak azt nem mondták egymásra, hogy szarfaszú köcsög néger. Nem is érdekes, mert tudjuk hogy csúnya bukta volt akkor a műsor. Most tizenkilencre lapot húztak és sok lett. Ugyanis a Sztárok a fejükre estek ismétlésének első adását mindössze tíz és fél azaz 10,5 % nézte. Ez azért akkora szégyen, amiből ki nem mossák magukat akár kihúzzák Várady Zoltán alól a vezérigazgatói széket akár nem. Persze rögtön reagáltak és a második adás ismétlése már nem ment le, helyette Monk megy minden hétköznap este. A csere nem hozott jelentős változást, mert a flúgos nyomozót sem nézik sokkal többen. Kiváncsi leszek, hogy a péntek esti tili-toli mit fog hozni. Mert mint az várható volt a Hősök senkit nem érdekelt, ezért szépen eltüntetik a műsorrendből a Traumát pedig szépen beteszik a helyére késő éjjelre. Annak a helyére pedig beúszik Shark, a törvényszéki ragadozó. Megnézném a nézettségi statisztikát ezután, mert mintha elfelejett volna a TV2 egy fontos tényt, miszerint június van és kánikula. Vagyis legózhat a műsoraival, de olyan kiemelkedő eredményeket nem fog tudni hozni szerintem!

Vannak akiknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy mit nézzenek a tévében hiszen mindenüket elvitte a víz. Nekik kitartást kívánok. Ugyanezt kívánom Aigner Szilárdné Páratlan (nem véletlen elírás!) Luciának, akinek az volt a legnagyobb baja, hogy nem nézheti meg azt a műsort amiben azért hívták fel, hogy szakértsen. Szegény asszonynál az áramszolgáltató, csak úgy kikapcsolta a villanyt és ezen annyira felháborodott, hogy hirtelen meteorológusból átment fogyasztóvédőbe. A probléma csak az, hogy mindezt az árvízkárosultak megsegítésére szolgáló adománygyűjtő műsorban live tette. Nem írom le mit gondolok, mert a főszerkesztőmnek túl sok munkát adnék a moderálással. Legyen elég annyi, hogy akinek nem dőlt össze a háza, és nem úszik az egész élete munkája a büdös vízben, az nekem ne ugráljon mint a cirkuszi majom, hogy kicsit áram nélkül maradt. Ő nem celebidőjárásjelentő, akinek még a fingásáról is kétoldalas cikket közölnek a Storyban hanem szakember. Éppen ezért nem kéne arcoskodnia, mert nem az fog megjelenni legközelebb róla a Blikkben, hogy milyen időt jósol hanem az, hogy Ő határozza meg mikor legyen áram az utcában.

Aki teheti menjen el pihenni, nyaralni (én is azt teszem) és csak akkor nézze a dobozt ha nagyon muszáj. A kereskedelmi csatornák hadd küzdjenek, hogy mit adjanak a jobb eredményekért. Mindenkinek kellemes nyarat!

A bejegyzés trackback címe:

https://wolfclaw.blog.hu/api/trackback/id/tr892078177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása