02/20120
A valóságnak vége
Nem hittünk benne, de mégis véget ért az irányított véletlenek műsora. Fél év után bezárt a bazár, ahol a villalakók saját magukkal kereskedtek estéről estére. Még visszhangzik ahogy becsapódik az ajtó Attiláék után, én pedig megpróbálom kommentálni a finálén látottakat.
Végre viszonylag rendes ruhába bújtatták a műsorvezetőket, és nem fogom többé látni a szakállas nőnek öltöztetett Balázst, illetve a néha sarki kurvának, néha elhanyagolt háziasszonynak, néha meg Szakadtkának kinéző Lilut. Kicsit hiányzott is Stohl Buci, mert megnéztem volna mit hoz ki belőle a stylist. Mindenesetre a végre elindult 1 perc és nyersz játékmesterének helyében néha egy-két nagy erejű maflást lekevertem volna Kisprumik Robinak, amilyen szereléseket rájuk erőszakolt. Érdekes, hogy a KöKi-re kizavart Olivérnek és Bécinek egyszer sem próbálta a fejébe gyömöszölni a bohócsipkát, bár Anikóból szerettek volna egy konszolidált újságíró kinézetű hölgyet kreálni, de mint tudjuk, nem a ruha teszi az embert
Ez a "olyanokból csinálunk újságírót, akinek csak addig terjed az agya hogy a lábát meg tudja különböztetni a kezétől" hozzáállás nekem amúgy is kardinális kérdés. Mert manapság már olyan egyedeket engednek a médiába akiknek még az OKJ-s vizsga is csak erős jóindulattal sikerült (értsd: kiszopta magának) valószínűleg. Tudom, hogy gonosz vagyok és akinek nem inge ne vegye magára, de az olyanról, aki egy sokadik helyen újraközölt poszt alapján egy médiablog főszerkesztőjénél jelentkezik munkára egy rádióba, arról nem tudok mást gondolni, sorry.
Elkezdődött a visszaemlékezés. Az Arénák és a titoklevélbotrányok után egy utolsó kis összefoglaló még belefért, hiába mondta Lilu, hogy nincs több. De nem vettem zokon, mert akinek a Havanna lakótelepi kispöcs bejön, azon inkább nem kérek számon semmit.
A kikapcsolás szó szerint sikerült, mert szinte mindenki over volt agyilag a KöKi-n. Főleg Anikó, akinek csak sikítozásra futotta, mint akit zombik kergetnek végig a plázán. Ezután jött az X-Faktor második szezonjából megismert Muri Enikő és az ő bűn rossz dala, ami néhány taktusában valamiért a Big Brother főcímzenéjét idézte fel bennem. Ez az a nóta, amit még legvadabb pillanatomban sem fogok majd egyetlen torrentoldalról se leszedni.
A best of jelenetek kommentelése érdekes módon valahogy minden eddiginél őszintébbre sikerült. Kár, hogy nem volt lehetőség többre, mert úgy az igazi a visszaemlékezés, ha mindenkiből kihúznak két szónál többet. De sajnos a műsoridő lelketlen gyilkos.
Akik igazán hiányozni fognak, az a lampionvívő ember, aki minden párbajnál belengette a rizspapír lámpát a villából kijövők fölé, illetve a két rokonszenves gorilla, akik soha egy kurva szót nem szóltak (fogadok a ránézésre ghánai fiúk amúgy se értettek volna egy büdös kukkot se), viszont a párbajok végére már lejárt a munkaidejük. Bármennyire senkinek tűnnek, nekem fontos részletei voltak a shownak.
Ha már show, akkor említtessenek meg a zenei betétek is. A már kifikázott énekesnőn kívül megjelent a CSISZ-es Szabó Ádám, aki jól kiharmonikázta magát, miközben a háttérben aláfestésként részleteket mutattak a villalétből. Halkan kérdezném a szerkesztőket, hogy akkor ez most VV finálé vagy CSISZ promó volt csak nem írták bele az újságba? Vastag Csaba és Kocsis Tibor dalai vállalhatatlanul gagyik voltak. Ennyi erővel Fluor Tomival is előadhatták volna a Lájkolnám a lájkod opuszát.
Seheresezádé kiesése után kicsit felpöröghettünk volna, de ez egyedül VV Tujának sikerült, igaz, ezt már az utolsó párbajnál is produkálta, és akkor is pezsgő hatására. Az egész finálé alatt sáska termete ellenére egy bespeedezett katicabogár érzetét keltette. Mintha egy másik dimenzióból nézett volna vissza. Talán még Balázs tudott vele valamennyire lépést tartani, de a Barbienak kinéző Lilu jóformán csak a szavazás vége előtt ébredt fel egy picit, de aztán gyorsan vissza is aludt.
Bár már említettem az Oli, Béci, Anikó hármast, azért annyit még hozzátennék, hogy a második kikapcsolás sem sikerült jobban mint az előző, mert a kataton állapot mindenkire kiterjedt és csak üvöltő dervisként tudtak kommunikálni. Mégis talán pont ez volt az egyetlen mozgalmas rész ebben az egész estés végjátékban.
A Való Világ 5 fináléja laposabb volt, mint egy lepényhal. Tragikomikus felvonulása volt ez az RTL háztájijában nevelkedett celebalapcsirkéknek, és - kakasoknak. Ezt a több, mint három és fél órás maratont akár Monoton (Mezei) Dániel is leközvetíthette volna egy monitorról nézve az egészet. Na mindegy, átszakítottuk a célszalagot, nyertünk. A villában lehajtották a kamerákat, lekapcsolták a lámpákat, és már csak az üres tereket betöltő csend üvölt fel mikor ráébred, hogy a valóságnak vége.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
